Artúr popkulturális blogja

Popzene: Stand By Me (Ben E. King, 1961)

2021. október 21. 09:02 - II. Liberális Artúr

Az amerikai Clyde McPhattertől kell indulnunk, aki 1953-ban alapította meg a Drifters-t, majd amikor eladta belőle részesedését, az új menedzser csak a nevet tartotta meg és rendszeresen lecserélte a sikereikhez képest nem épp túlfizetett tagokat. Így került 1958-ban a Drifters-be az addig templomban és gimis bandában éneklő Ben E. King (1938-2015), akinek az együttes a második aranykorát köszönheti. Ahogy írtam, a tagok nem voltak túlfizetettek, King ezért már 1960-ban kilépett és szólókarrierbe kezdett. A siker meg is jött 1961-ben, a második dala, a Stand By Me pedig még nagyobbat robbant. Javarészt az 1960-as években voltak slágerei, de összejött még egy az 1970-es években is, majd a stand by Me-vel újra az 1980-as években. 1982-1986 között visszatért a Drifters-be. Az együttes egyébként struktúrájának köszönhetően a mai napig aktív fellépő, bár az 1970-es évek óta nem nagyon adnak ki lemezeket.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://arturpop.blog.hu/api/trackback/id/tr6916729812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása