Fejezetek: 334, befejezett
Műfaj: akció, dráma, felnőtt, harcművész, pszichológiai, tragédia
Megjelenés: 1998-2015
Új fejezet: -
Olvasható: http://fanfox.net/manga/shamo/
Alaphelyzet
Rjo igazi elitgyerek jó családi háttérrel, tanulmányi eredménnyel. Aztán agyonszúrkálja szüleit. A nagy port kavaró ügyben nem tudja megmagyarázni tettét, és a legkeményebb javítóintézetbe kerül. Jogosan retteg tőle, az első este megerőszakolják, a poklot csak az segít átvészelni, hogy szabadidős elfoglaltság keretében karatét tanulhat. Tehetségesnek bizonyul és rövid időn belül szétver mindenkit, kikerülve az intézetből pedig alvilági verőlegénynek szegődik, míg meg nem látja a tévében, hogy milyen az igazi (sport)karate...
Vélemény
Elég keményen indul és ez jó jel, de aztán mégis elkezd belesüppedni a harcművész sonen-klisékbe, amiből szerencsére időnként kirángatja a kegyetlen világa és Rjo karaktere. Bár sosem mondják ki, miért indult el Rjo a lejtőn, a mangaka vélhetően a fojtogató társadalmi légkört akarta kifejezni a szülők személyén keresztül, innentől pedig nincs megállás, Rjót sosem fogadja be a társadalom. Ezért is ellenpontja a minden szempontból sikeres karatebajnok Szugavara, akit innentől kezdve Rjo mindenképp le akar győzni. Ellentétükkel párhuzamos az is, hogy Rjo végig gyakorlatias karatét folytat, ami valódi harcművészet és nem a sportban szabályozott formája. Szóval összességében bár megvan az a hibája, hogy nem tud szabadulni a sablonoktól, Rjo tragikus karakterének köszönhetően egy kicsit mégis jobb a többségnél.